A Kicsi Nyuszik, avagy Les Petits Lapins, ejtsd “Lé Pöti Lápe(n)”. ![]()
![]()
Gyermekkorom óta a francia nyelv igen kedves a számomra, 13 évig tanultam ezt a gyönyörű nyelvet, volt idő, amikor munkám során is alkalmaztam, innen jött a francia eredetű név. Ráadásul maga a vintage, romantikus, provance-i világ mindig is a kedvenceim között szerepelt, valahogy úgy éreztem, ez illeni fog hozzánk stílusban is majd a tenyészetben.

MIÉRT PONT NYÚL?
Mert répáért nyúl..haha, kackac…nem! 🙂
Nyulak..hol is kezdjem?
Imádnivalóak, szeszélyesek, viccesek és remek háziállatok, csodálatos társak, no meg írtó cukik.
A nyulas élet, ha kompatibilis az emberrel, eléggé addiktív, akit elkap a hév egy nyuszit megismerve, az érti miről beszélek és többet nem fog szabadulni, ezen a lejtőn nincs nagyon megállás! 🙂
2012-ben 1,5 év tervezés, ahogy befejeztem a tanulmányaimat, végre sikerült rátalálnom életem első nyulára Szotyira, egy kis színhibás, opál színű, színes törpenyúlra, akivel szerelem volt köztünk első pillantásra (igen a filharmonikusok megszólaltak, a szellő lágyan fújt, mi összenéztünk és tudtuk, hogy ez több lesz, mint fellángolás…). Akkor még nem tudtam, hogy így bele fogok bolondulni ezekbe a kis vicces, cuki, hisztis jószágokba. Kis idő után hamar kijelentettem, hogy öregkoromra én szeretnék lenni az a bizonyos őrült nyulas nő, akiről a gyerekek az utcában sutyorognak.


1 év után megérkezett életem nagy nyulának párja és lakótársa (néha élete megédesítője/keserítője) Mogyoró, egy kasmír, színes törpenyúl keverék nőstény. Ivartalanítás után szépen összeszoktak, ez Szotyi oldaláról amúgy sem volt kérdés vagy egyáltalán opció, mivel a hölgy egy nagyon domináns, eléggé öntörvényű hölgyike volt, arca csupa derű, hihetetlen személyiség volt a kis beszólógatós Mammer, a Naccsasszony! Ahogy látjátok, az esküvőnkön ők hozták a gyűrűket is!


5 év múlva érkezett hozzánk Zuzmó, egy “türingiai kabátrajzos/tarka jegyes” duplagénes oroszlánfejű nőstény, akit először ideiglenesen fogadtuk be, de teljesen beleszerettük, ami nem csoda, hisz egy igazi bájos, jó természetű, nyugodt tündérke volt, egy valódi kisasszony, na jó néha azért egy arisztokrata, kis kíngörcs, ahogy az kiderült az évek során 😊.

Mivel a törpeterminátorok összeszokott kis gengszterpárja nem igen fogadta be őt, kerestünk mellé egy bak nyuszitársat (akivel szerencsére szerelem volt első látásra köztük) és így csatlakozott egy másik családtól, életkörülmények változása miatt a mi családunkhoz, a dalmát tricolor, klein rex nyuszi: Mazsola! Aki identitászavarában néha inkább kiskutyaként viselkedik, narkolepsziás picit, nagyon bújós és ragaszkodó.

Miután Szotyi elment, másfél hónapra rá örökbefogadtunk a Nyúlmentéstől egy oroszlánfejű, 2 hónapos bak legényt, Bütyit, ő lett Mogyoró fogadott gyereke és új társa.

Mára az eredeti felállásból már csak Mazsola és Bütyi lakik velünk, Bütyinek volt egy új társa két évig, Lina, egy saját tenyésztésű, roppant huncut nyuszilánykám, aki sajnos idő előtt itt kellett hagyjon minket, egy véletlen, félrenyelős baleset következtében. Jelenleg a két özvegy, összeszokott, idősebb bakocska alkotja a puncsos szakaszt a nappaliban. 🙂

SZAKMAI TUDÁS ELMÉLYÍTÉSE & A TENYÉSZTÉS GONDOLATA
Az évek során rengeteget tanultam a nyulaim és orvosaink által, elkezdtem komolyabban érdeklődni a különböző fajták iránt, szakmai könyveket szereztem be és olvastam, internetes forrásokat bújtam különböző nyelveken, majd kiállításokra látogattunk férjemmel megfigyelőként, beléptünk több online, nyulas csoportba is figyelni, esetekből tanulni.
Tudtam, hogy egyszer szeretnék egy saját tenyészetet alapítani, így felvettem a kapcsolatot pár tapasztaltabb tenyésztővel itthon és külföldön is, elkezdtem felkészülni a jövőre, felkértem itthon mentoromnak Farkas Cintát, figyelve egy ideje az ő tenyészetét és tudva, ő is kiktől tanult. Igaz, én nem a törpe rex fajtát szúrtam ki magamnak, hanem a kicsivel nagyobb méretű és súlyra picivel nehezebb kis, azaz klein rexet. Ha megkérdezik miért, azt kell mondanom, hogy első körben el akartam kerülni és minimalizálni szerettem volna az időszakosan, dupla törpe gén örökléséből származó, elhalálozással járó peanut (mogyoró) jelenséget, másrészt tapasztalatom szerint a nagyobb nyuszik erősebb immunrendszerűek, nyugodtabbak, bújósabbak, kedvesebbek, mint a törpe, terminátor társaik. Ráadásul a klein rex közel sem akkora, még így se, mint egy házi vagy óriásnyúl (akiket amúgy imádok és ugyanúgy alkalmasak házi kedvencnek!).
7 év türelmes várakozás és rákészülés után, sikerült kertes házba költöznünk, végre valóra válthattam ezt a tenyészethez fűződő, régóta dédelgetett álmom és hálás vagyok másik mentoromnak, Szigeti Lászlónak, aki ehhez külföldről asszisztált és segített elindulni az úton! Tovább köszönet illeti Nógrádi Ferencet, egy szintén kíváló nemzetközi bíró és tenyésztő kollégát, akinek csodaszép Benjamin bakocskánkat köszönhetjük, és aki a vérfrissítés miatt érkezett hozzánki csodaszép alkatával, remek bundájával, egy német kiállításról!
CÉLUNK
Feladatunk a fajtanemesítés, nyugodt, kedves és egészséges nyuszik népszerűsítése! A tenyészet szép, ám egyszerre nehéz és fontos szerepkört betöltő jelenségéhez mérten, szeretnénk a legmegfelelőbb környezetet kialakítani nyulainknak és csakis kedvencként tartani a tapsifüleseket, szerető otthont találni kis nyulainknak is! ![]()
Szaporítók háttérbe szorításával és bizonyos, mára már elévült, húsnyulas hagyományokkal ellentétben, egy olyan hobbi tenyészetet szeretnénk képviselni, ami oktató jellegű és valóban segít a gazdiknak a későbbi tartás során is, ezáltal képezve a magyarországi hobbi nyulas közösséget, hogy a legjobban tarthassák állataikat, a lehető leghosszabb és egészégesebb életet biztosítva itthon a nyusziknak!
Figyelem:
Nem adunk el tenyésztésre és kiállításra állatot Senkinek, hivatalos Tenyésztőknek házi kedvencnek sem! Kérem ezt a döntést mindenki tartsa tiszteletben!
Nem a vérvonal felett szeretnénk önzőn ücsörögni, mint kis kakas a dombján, tudom, hogy még sokat kell nekünk is tanulni tenyésztés témakörben és nem is nézek le szakmában jártas kollégákat!
Egyszerűen arról van szó, hogy bár tudomásul vesszük a klasszikus húsnyulas /mezőgazdasági/kiállításra tenyésztő hagyományokat, mi egy modern, másabb nyúltartást képviselünk, hobbi vonalon mozogva, ahol csakis kedvenc lehet a nyuszi, ezért is van ivartalanítási szerződésünk a gazdikkal!
Senki felett sem szeretnék pálcát törni, csak egy olyan életet álmodtunk meg minden tőlünk kimenő nyuszinak, ahol nem egy kis ketrecben élik le az életüket bezárva, hanem minél szabadabban, sűrűbben lennének kiengedve egy olyan helyen, ahol rendszeresen lennének takarítva, prémium (és gabonamentes) élelmeket kapnak és egzotikus vonalra szakosodott állatorvos kezelheti őket. Évente egészségügyi oltásra, általános vizsgálatra vinnék őket és lehetőleg másik, szintén ivartalan társat is kapnának maguk mellé a nyuszik az életben! Felelősnek érzem magam, hogy jól szűrjük a gazdikat és a nyúl minél hosszabb életet éljen, hogy átadjunk minden tudást, ami az elmúlt évben tanultunk, megadva a lehetőséget a gazdinak és a nyuszinak is egy boldog, hosszú, kiegyensúlyozhott kapcsolathoz, együtt töltött közös időhöz, CSALÁDTAGKÉNT!
Reméljük sok leendő gazdit teszünk majd boldoggá! Kiemelten dolgozunk azon, hogy nyuszijaink minél egészségesebbek legyenek és szerető, gondoskodó helyre kerülnek: nekem ez a legfontosabb!
MÉRFÖLDKÖVEK
Kis állományú tenyészetünk 2021 márciusában alakult, év végén pedig megérkeztek a tenyésznyulaink Belgiumból, elindítottuk a hivatalos regisztrációkat, megszereztük a FELIR számot, izzítottuk állandó ügyvédünket a jövőbeli Vásárlási szerződések megírásához és kihívtuk a Hatósági Állatorvost is, aki megtekintette a tartási körülményeket és nyulainkat! 2022 Júliusában pedig könnyeimen keresztül, mosolyogva köszöntöttem életünk első almait és csókoltam agyon Elit és Fahéjt, hogy megajándékoztak az első csodáinkkal! 🙂

2023 Január hónapjában megmérettetük magunkat életünk első kiállításán Székesfehérváron, a V-61 ALBA REGIA Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesület által rendezett eseményen, ahol nagyon szépen szerepeltek nyuszikáink és többek között Azur tenyész bak nővendékünk, fajtán belül a legjobb lett!



Hálás vagyok a lehetőségért, sokat tanultunk itt a bíróktól, kollégáktól és dolgozunk tovább, hogy minőségi hobbitenyészetünk egyre jobb legyen alkatilag! Igaz még az elején járunk,de szeretnénk megfelelni a standard elvárásoknak és csökkenteni, kiiktatni a nem kívánatos testi adottságokat, illetve építeni az erősségekre!
Azúr bakunk 96,5 pont – kiváló minősítés, fajtán belül legmagasabb pontszámmal, díjazott nyúl
Petit Lapin Arlan bakunk 95,5 nagyon jó minősítés
Petite Lapine Athéna nőstényünk 95,5 nagyon jó minősítés
Petite Lapine Aimée nőstényünk 94,5 nagyon jó minősítés


A pillanat, amikor tenyésztőként életünkben először mérettetjük meg magunkat, szinte szürreális volt számomra: látni a saját tenyésztésű nyulainkat kiállítva, figyelni, hogy reagálnak rájuk a látogatók, furcsa érzés volt!
Sokan álltak meg meg előttük, kaptunk sok dícséretet és büszke voltam, hogy a Les Petits Lapins Tenyészet nyulai közvetlenek, kommunikatívak voltak, jól szocializáltak
Egy ponton lepergett előttem az a sok év készülés, várakozás, az indulás, a befektetett energia, pénz, idő, minden… Kívülről sokan bele se gondolnak mennyi munka van egy tenyészetben, nekem ez az egyik vágyálmom volt és így ez egy fontos mérföldkő! ![]()
A castor almok jelenleg még váratnak magukra, de ami késik, nem múlik, ha itt lesz az ideje, sikerülni fog!
Bár nálunk nem lesz évente 1-2 alomnál több egy anyánál és mi nem hagyományos nyulászként szelektálunk nagy mennyiségből egyedeket, de szemmel tartjuk az ígéretes növendékek megtartását, a vérvonal fenntartását és a kellő vérfrissítést! Nekünk fontos, hogy a piciknek mind találjunk megfelelő helyet, mert nálunk mindenki családtag és ilyen, sőt még jobb életet kívánunk nekik később is!
HONLAPUNK is nagy mérföldkő volt, hónapokig dolgoztam rajta és boldog vagyok, mert sose tanultam, de belevetettem magam a WordPress világába és végül én szerkesztettem, írtam a tartalmat! 2024.04.14-én publikáltuk a weboldalt! 🙂
TÁRSADALMI SZEREP
Az utam, ami elvezetett az álmaim megéléséhez, ezáltal a tenyészethez is, nehéz és tanulságos volt, mai napig hordozom magammal! Tudtam, ha egyszer sikerül megvalósítanom a vállalkozást, szeretném, ha valami nemes feladathoz is hozzá tudnánk általa majd járulni!
Lehet meglepő, de nem ebből fogunk meggazdagodni, hisz nem a mennyiségre megyünk minőség helyett és a fajta szerelem mellett, ha becsületesen csinálja ezt az ember, akkor szerintem nem jár feltétlen nagy profittal a tenyésztés, főleg a mai árak mellett, nagy városban üzemeltetve a projectet! Úgy gondolom, mindennek ellenére minden apró kedvesség, jóság, segítség számít ebben a világban és szerintem méltó helyet találtam a mi felajánlásunkhoz!
Ha kis nyuszitok tőlünk származik, tudjátok, hogy a vásárlásával támogatjátok a daganatos kisgyermekek gyógyulását, mert az ár kb. 10 százaléka adományként van felhasználva, időszakosan mindig utalok az “Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványnak”! Köszönöm, hogy részt vehetünk ebben Veletek!
Az ár többi részét pedig mindig a tenyészet fenntartásába forgatjuk vissza (élelem, alom, orvosi költségek, tisztítószerek megvételébe!

Kép: Beatrix Potter Nyúl Péter és barátai című meséjéből
ÖNKÉNTES ISKOLAI MUNKA TÁMOGATÁSA
Szeretném felajánlani középiskolásoknak, egyetemistáknak, akiknek prezentációt, interjút, nyári projectet kell készíteni és esetlegesen x órát ingyen, önkéntesen szociális munkát végezni, hogy hozzánk fordulhatnak ilyen kéréssel! Egyeztetés, kompatibilitás ellenőrzése után, szívesen segítünk ilyen jellegű feladatokban! Az alábbi tevékenységekhez lehet csatlakozni:
- Tenyészet nyulainak kozmetikázása / Asszisztálás kozmetika alatt
- Nyulak kiengedése felváltva és felügyelete a tenyészetben vagy kerti karámban, személyes foglalkozás és interakció velük a kinti játékidő alatt
- Takarítás (kisebb-nagyobb)
- Közösségi média: Tartalomgyártásban segédkezés